Minden OK blog

Mi a különbség a jóga és a bodyArt között?

A kérdés jogos, hiszen a bodyARTTM nagyon emlékeztethet egy dinamikus jógaórára, mégis egészen más. Vajon ha választanunk kell jóga és bodyARTTM között, akkor vajon milyen szempontok alapján dönthető el, melyik a mozgásforma áll hozzánk közelebb?

Keleti hagyomány vs. nyugati kultúrkör

bodyart4

Ez most akkor melyik? Legalább a póló árulkodik… (Fotó: Szecskó Mónika)

A bodyARTTM  alapvetően funkcionális tréning, amely hagyományosnak tekinthető abból a szempontból, hogy alapját a jóga ászanák képezik, ám a tradícionális jelleget egyszerre erősíti és enyhíti is, hogy más módszerek elemeit is hordozza.

Noha igaz, hogy a jóga több ezer éves hagyománya mellett egy pillanatra elhalványulni látszik a Robert Steinbacher és Alexa Lé által létrehozott módszer, ám az évezredes gyakorlatot hamar kompenzálja, hogy a  bodyARTTM  a nyugati orvoslás által gyógymódként elfogadott gyógytorna elemeit éppúgy nem rekesztette ki módszertanából, mint ahogyan a több ezer éves ázsiai hagyományok mozgásterápiás eszköztárának másik két kiemelkedő irányzatát: a do-int és a thai-chi-t.

Elmondható ugyan, hogy a módszer maga meglehetősen fiatal, alapját mégis ezek a hagyományok képezik – kivéve a gyógytorna elemeket, habár azt hiszem, azokat sem tegnap kezdték el gyógyászati célra alkalmazni, és ha más nem, Sebastian Kneipp-ig visszamenőleg bizonyos, hogy rendelkeznek pár száz éves múlttal.

Lendület és nyugalom

Ha egy kicsit elszakadunk a hagyományok fejtegetéséről, és inkább az élményre koncentrálunk, ott is megmutatkozik a különbség. Míg a hatha jóga ászanáinak gyakorlása inkább nyugodt, lassú, statikus mozgásforma, és inkább csak bizonyos speciális gyakorlatai, légzőgyakorlatai pörgetik fel egy kicsit a keringést, addig a bodyARTTM  e műfaj afféle „táncos” formája, gyakran már-már művészi élményt adva.

“A jóga egy-egy izomcsoportra koncentrál hosszú másodperceken keresztül, vagy akár percekig kitartott mozdulatokkal. Ezzel szemben a bodyARTTM  az egész testet folyamatosan mozgásban tartja – egyik mozdulatból siklás át a másik gyakorlatba, megállás nélkül. Ezért is jutott róla rögtön eszembe a művészi torna.” (N.Á.)

Affelől persze semmi kétség, hogy mindkét mozgásforma üdítő és nyugtató hatással van testre-lélekre, ám aki a dinamikus, izzasztó, mégis egyben léleképítő edzést keresi, azt inkább a bodyARTTM -ban keresse!

Gyógymód vagy edzés?

A jóga történetének kezdete óta gyógymód: test, lélek és szellem egységének, harmóniájának eszköze. A hatha jóga ászanáinak gyógyító célú alkalmazása tapasztalati úton fejlődött és alakult az évezredek folyamán, és mostanra már a nyugati tudományos orvoslás módszereivel is bizonyítást nyert gyógyászati alkalmazhatósága. Ezzel szemben a  bodyARTTM -hoz kapcsolódóan egyelőre tudományos kutatási eredmények nem készültek, annak hatásait egyszerűen csak a testmozgás általános egészség- és közérzetjavító hatásaival emlegethetjük egy lapon, illetve itt-ott, az egyes gyakorlatoknál azért nyilván meg lehet említeni, hogy “ez egy jóga eredetű gyakorlat, XY hatással van a ZK szervre, vagy épp a lélekre”.

Forrás: Minden OK

***

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést?

Ide kattintva a Facebookon is követheti a Minden OK blogot!

További hasznos cikkekért CAM (kompletmenter-alternatív medicina) és a tudomány témában

keresse fel a Minden OK webportált!

 

***

Tetszet ez a bejegyzés?

További cikkekért alternatív és kiegészítő gyógymódokról keresd a MásOk - Minden OK webportált!

Ha szeretnéd, a Facebookon is követheted a Minden OK blogot!

Minden Ok
Volna kedved velem jógázni?

Próbáld ki a Plus size jóga videókurzusomat!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!