Minden OK blog

Még tart az élő ételek szezonja

Szombaton reggel óvatlanul azon elhatározáson értem magam, hogy az előttem álló hétvégét az egészségemnek és a pihenésnek szentelem, és csendes sétával és meditációval indítottam a napot. Meglepő módon ezúttal nem a mérleg, nem is a tükör, sőt, még csak nem is a laboreredményeim, vagy valami rossz testi-lelki közérzet késztettek erre, hanem a egyszerűen a hedonizmusom: a napfény, a pihenés vágya és a szomszédnál sülő szombat reggeli palacsinta illata. Nem is gondoltam, hogy az egész ügy valami egésznapos élő-étel-egészség-izé gasztro-orgiába torkollik majd…

fekete_retek sutotok cekla

Nehéz eset vagyok. Tulajdonképpen nem is értem, mit finomkodom, nyugodtan nevezhetném a helyzetemet egyenesen Taigetosz pozitívnak, legalábbis magyar viszonylatban,  tudniillik én egy gluténérzékeny vegetáriánus vagyok. A fehérjeforrás tehát nálam különösen kényes kérdés.

10 éve nem eszem hús, és ezalatt az idő alatt évente legalább háromszor megkérdezte tőlem valami hithű magyar: “akkor mit eszel?” Mindig nehéz volt megértetni velük, hogy a válaszom (amely többnyire úgy hangzott: “hát minden mást!”) valóban nem köretet és salátát takar, mi több, még csak nem is rántott sajtot, hanem igazi tápláló finomságokat! Pedig akkor még Budapesten laktam, amely kishazánk többi városához képest a vegetáriánusok paradicsoma, a közel- és távol-keleti, valamint az európai vega éttermek fellegvára.

De – és itt jön a rákfenéje a dolognak – a testem idén közbeszólt, és azt mondta: gabonafehérje STOP! Mifelénk, itt délebbre, vidéken, ha nem akar az ember lánya naponta főzni, különös hétköznapi kihívást jelent megtalálni liszt- és húsmentes készételforrásait, ezért aztán a tünementes vegetáriánus elvet újabban gyakran feladni vagyok kénytelen, ám ezúttal magam vettem gondjaimba önmagam: vásárolni indultam.

Már majdnem azt gondoltam, hogy kész vége, november van, és halottak napjától a busójárásig már csak a hús, a bab és a rizs lehetnek organikusan megtermett táplálékaim, ám a multi polcai előtt elhaladva szemtelenül arcomba nevetett ostoba későőszi feledékenységem záloga, és azonnal tudtam, itt a sima palacsinta már nem elég. Szépen lassan úsztak be a tudatomba, feketeretek, körte, alma és sütőtök, no meg a cékla, és elvesztem: a menü borscs lett, és sütőtökös palacsinta, no meg előtte a tízórai zelleres körözött feketeretekkel.

Azmiaza borscs és hogyan készül?

céklaleves borscs élő ételA borscs egy felvidéki levesféle: céklából, káposztából és leveszöldségek felhasználásával készül, no meg kell bele egy jókora darab sertéshús is (ha javasolhatom, használjunk inkább marhát vagy őzet – tudom, hogy drágább, de jobban támogatja a WHO), de ezt a részt én most kihagytam. Helyette az igazi nőihormon-bomba tofuval (a szója kiváló minőségű fito-ösztrogén, a ciklus első 10-12 napjában ajánlom menopauza idején hormonpótlónak, illetve babaprojekten dolgozóknak) gondoskodtam megfelelő fehérjeforrásról, amely gluténérzékenyek számára és vegetáriánusoknak is kiváló. Ja, igen, el ne felejtsem: >> így készül a borscs!

A cékla áldásos hatásairól

A cékla, ha vasról, C-vitaminról és antioxidáns flavonoidokról van szó, az őszi szezon favoritja. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy csak ősszel fogyasztható, hanem azt, hogy ilyenkor van szezonja, tehát lokálisan terem és frissen elérhető, ami a dietetikusok szerint a legjobb, legélőbb választás, ha ételről van szó. A céklalé, mint flavon- és vasforrás, kezelések alatt és után a rákgyógyításban is a határozottan és nagyon ajánlott ételek listáján van, így azt hiszem, kétség nem férhet hatékonyságához a prevencióban!

A fekete retekről

Nemrégiben írtunk a máriatövisről, mint májvédő gyógynövényről Minden OK nemrég indult gyógynövénykalauz rovatában – hát ez lesz itt az ételpárja. A megszokott retek ízzel – kicsit talán csípősebb fajta – immunerősítő hatásáról is ismeretes, és fokozza a gyomornedvek elválasztását, amely egyszersmind azt is jelenti, hogy vérszegények és vashiányosok számára különösen ajánlott. A gyomornedvek ugyanis a B12 vitamin felszívódásához elengedhetetlenek, amely vitamin pedig a vas felszívódásához szükséges. Az ideális vaspótló kombó tehát így tél előtt, ha szeretnénk még egy utolsó erőfeszítést tenni vitaminraktáraink feltöltésére:

  • hús (lehetőleg vörös, akármit mondjon is a WHO), mint a B12 vitamin forrása (sajnos ezt én éppen kapszulában szedem a gluténérzékenység következményeként)
  • cékla, mint vasbomba
  • feketeretek: mondjuk salátának a céklás-húsos borscsleves előtt, vagy úgy, ahogy nálam, lehet reggeli, tízórai, vagy salátában előétel

Bőrszépítőpalacsinta?

Mint afféle gulyásételhez, bizony a borscshoz is dukál az édes főfogás, amely nálam bizony soha nem lehet egészen édes, mert bevallom, nem rajongok az édes ízekért. Ez azért nagy előny, mert nem nassolok, és azért nagy hátrány, mert az oviban a legrosszabb rémálmom volt a tejbegríz és a gulyás, így én azokon a napokon bizony éhen maradtam, míg a kajám felett örömünnepet ült az asztaltársaság “normális gyerek” része.

Mellébeszélést félretéve, palacsintát készítettem, mégpedig sütőtököset, és holland recepttel. A sütőtök – látszik a színén – igazi béta-karotin forrás, amely a bőr- és szemvédő A-vitamin elővitaminja. A sütőtökszezon aktualitását mi sem mutatja jobban, hogy október a látás hónapja kampány ideje volt idén is, amelyhez kapcsolódóan a Minden OK sem maradt tétlen, és hamarosan érkeznek a módszerbemutató cikkek és gyógynövények a témához kapcsolódóan, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy az A-vitamin a látáshoz is nélkülözhetetlen. (Még szerencse, hogy szépíti a bőrt is, mert az baromira nem volna jó, ha csak a látásunk javulna, és ezzel az élesebb szemmel ugyanazt kellene látnunk a tükörben… 😉 😛 )

A palacsintatészta egyik különlegessége, hogy cukrot nem tettem bele, ám a tésztába egy közepes gerezd összenyomott fokhagyma és frissen reszelt szerecsendió is került, hiszen ezek nélkül a sütőtöknek aztán már igazán semmi értelme!

A másik különlegessége, hogy kicsit vastagabbra kell keverni, hogy megtöltés és tekergetés helyett bele tudjuk sütni az ízanyagot.

A harmadik meg az volt, hogy gluténmentes, de ezt másnak nem kell csinálni, csak mondom, hogy azoknak is legyen tippem, akik velem egy cipőben járnak. A horrorárú gluténmentes lisztkeverékkel úgy próbáltam spórolni, hogy fele részben kukoricalisztet használtam (olcsóbb).

sütőtökös palacsinta sajttal élő étel

Sajtos verzió – holland sütőtökös palacsinta

Van még egy trükköm: nem tudom, ezt kinél hogy van, de palacsintasütésnél az olajat a mi családunk nem a serpenyőbe teszi, hanem a tésztába keveri, így nem kell mindig kenegetni meg öntögetni két palacsinta között.

sütőtökös palacsinta élő étel

Holland sütőtökös palacsinta körtével

A hajszálvékony vagy julienn-re vágott sütőtök szeleteket pár percig puhítsuk egy pici olvasztott vajon (igazin!), majd öntsük rá a forró serpenyőbe a palacsintatésztát, és süssük meg mindkét oldalát. Tálalás vékony körteszeletekkel, vagy illatos kemény kecskesajttal – ez utóbbit ha lehet, mér melegen reszeljük a tetejére, és amúgy füstölt sajtra is becserélhető, de csak módjával!

Zellerszáras körözött

Ez már csak egy kis apróság, de el kell mondanom, hogy a túró kiváló kalcium és fehérjeforrás, nem csak vegetáriánusoknak. A körözött receptem meg csak annyiban volt más, mint a többi, hogy a nyakamon maradt nagy mennyiségű zellerszárnak csak a felét tettem “vázába”, a többit meg szépen vékonyra felszeletelve beleaprítottam a körözöttbe. Ízért tekintve tökéletes párosítás a fekete retekkel, szintén segíti a gyomorszekréciót, és nem mellesleg: vízhajtó hatású, szóval ha a novemberi göthös sápadtság helyett immár gyönyörű, A-vitaminozott bőrünk és a sok céklától és B12-től egészségesen duzzadó ajkaink és kipirult orcánk mellé még szeretnénk egy, a szokásosnál is vékonyabb és kecsesebb bokát, ezzel csatát nyerhetünk az ülőmunka finoman püffedt mellékhatásai ellen.

Még egy apróság: vajon mitől élő egy étel?

A leginkább élő ételek azok, amelyek nincsenek tartósítva, sem fagyasztva, hanem frissek – minél közelebbről, minél kevesebb szállítással és raktározással jutnak el hozzánk, annál élőbbek. Ideális esetben magunk sétálunk ki értük a kertbe, és alig, hogy bevittük a konyhába, már fel is használjuk, ám ez manapság már kevésbé hozzáférhető megoldás – különösen városi környezetben, no meg a sokadik bérházi emeleten.

(Megjegyzés: a nyerskosztosok kizárólag a nyerskosztot tekintik élőnek, abból is – érthető okokból – csak a nyers zöldséget és gyümölcsöt, de erről az jut eszembe, hogy ideje átértékelnem a táplálkozási szokásaimat, mert bár eddig azt hittem, együttérzésen alapul az a szokásom, hogy kerülöm a húsfogyasztás, nemrég felhívták a figyelmemet arra az apróságra, hogy a vegetáriánusok – akik ugyebár sok gyökérzöldséget esznek – tulajdonképpen meglehetősen kegyetlen népek, ugyanis a gyökérféléknek az a sajátossága, hogy a földből való kivétel után még élnek! Él a répa, meg a zeller, meg a krumpli és a hagyma is, amikor meghámozzuk, felszeleteljük, egészen addig él, amíg a forró fazékban véglegesen el nem pusztítjuk szegényt! Gondoljunk csak bele: ha nem főzzük meg, kicsírázik a krumpli a kosárban, kihajt tavasszal a hagyma, és élteti a leveleit a petrezselyem és a zeller! 😉 😛 )

Mind közül a legélőbb ételek tehát a gyökérzöldségek, noha az élő és “agressziómentes” kategóriát jószerivel a friss gyümölcs vezeti – manapság már csak sütőtökként vadászható, de pöröghet még azért picit a szőlő, az alma meg a körte is.

Ja, igen! Még egy apróság: a hús, mint leölt állat teteme, igazából sohasem tekinthető élő ételnek. Nem, a frissen pirított sáska sem, habár az a sertéshez képest igazán határeset! 😉

***

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést?

Ide kattintva a Facebookon is követheti a Minden OK blogot!

További hasznos cikkekért CAM (kompletmenter-alternatív medicina) és a tudomány témában

keresse fel a Minden OK webportált!

***

Tetszet ez a bejegyzés?

További cikkekért alternatív és kiegészítő gyógymódokról keresd a MásOk - Minden OK webportált!

Ha szeretnéd, a Facebookon is követheted a Minden OK blogot!

Minden Ok
Volna kedved velem jógázni?

Próbáld ki a Plus size jóga videókurzusomat!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!